Kelet-Anatólia tájain

A Tigris és az Eufrátesz között

Törökország keleti vidéke, a jobbára kurdok lakta Kelet-Anatólia az a terület, amely legtöbbünknek soha nem jutna eszébe, mint lehetséges úti cél. Sőt, az emberek többsége szinte semmit nem tud erről az országrészről, vagy ha megkérdezik, milyennek véli, leginkább egy elhagyatott, vad és puszta földnek írná le, ahol semmi érdemleges sincs. Pedig Allah jókedvében teremtette ezt a vidéket, melyet milliónyi természeti szépséggel és kulturális csodával hintett meg.

Ankaráig sem kell utaznunk ahhoz, hogy Ázsiában érezzük magunkat, hisz már a Boszporuszon történő átkelés után érezhető a változás: immár egy másik kontinensen járunk. Nem annyira a látvány miatt, mert a természet vagy a civilizáció nem sokban különbözik a kelet- mediterráneum más vidékeitől, inkább az érzés másfajta. De Ankara után már az átalakulás is nyilvánvaló: eltűnnek a partvidékre jellemző növények, a leanderek, pálmák, fügefák és citrusfélék, helyüket keleti aleppófenyők és tölgyek váltják fel. A tájkép is megváltozik: eleinte tágas fennsíkon haladunk keresztül, majd elérve a régió keleti részét, egyre több hegyet is láthatunk. Egykor errefelé terülhetett el a bibliai Édenkert, hisz itt ered a Teremtés könyvének két hatalmas folyama, a Tigris és az Eufrátesz, mely utóbbit óriási élmény volt megpillantani valahol Sivas és Erzurum között félúton. Egyrészt felemelő érzés volt látni a történelmi folyamot, melyről először tizenévesként tanultam, másrészt hihetetlen volt tapasztalni, hogy e hatalmas folyó is tud „gyerek” lenni: itt, ahol eredt, alig volt szélesebb a Sió csatornánál, éppen csak szilaj vágtatása és a kopár tájon szeszélyesen tekergő folyómedre emlékeztetett egy ősi vidék vén folyamára. Megálltunk, hogy belelógassuk lábunkat a hideg vízbe, hogy majd elmondhassuk: „megmártóztunk” az Eufráteszben.

Kelet-Anatólia egyik legnagyobb városa Erzurum, egy hangulatos, és Ankaránál sokkal szebb kelet-török település. Szépen gondozott közterületei, Atatürkről elnevezett egyeteme van, és rengeteg régi dzsámi és medresze díszíti. Erzurumban még késő este is pezsgő élet folyik, így mi is kerestünk egy kellemes teázót a Yakutiye medresze melletti parkban.  Az 1310-ben épült mongol teológiai szemináriumban a Török-Iszlám Művészet és Néprajzi Múzeum kapott helyet. A szeldzsuk építészet alapjaira épült, de sajátosan közép-ázsiai jegyeket felvonultató épület minaretjének csempemozaikja gyönyörű példája az iszlám művészetnek. A város további szeldzsuk kori (XI-XII. század) látnivalói közé tartozik az Ulu dzsámi (1179), a nomád sátrakra emlékeztető három sírépítmény, az Üc Kümbetler, és a méltóságteljes megjelenésű Cifte Minareli medresze (1265). Az épület Erzurum szeldzsuk kori gazdagságának jelképe, mely a várost az 1241-es mongol invázió előtt jellemezte.

De Kelet-Anatólia kopár, elhagyatott tájain még a semmi közepén is gyönyörű, régi műemlékek találhatók. Az Irán, Örményország és Törökország határán folyó Arash felett egy 1297-ben épült ívhíd, a Cobandede Köprüsü húzódik, melyen még ma is van forgalom. Nem sokkal később a borús, szürke látóhatáron feltűnt előttünk hósipkás csúcsával a Bibliából ismert Ararát-hegy, melyen az özönvíz után Noé bárkája megrekedt. Olyan kép tárult szemünk elé, melyet az évezredekkel ezelőtt itt élt emberek is láthattak. Az ősi táj szinte semmit sem változott azóta. Végül elértük az ország talán legkeletebbre fekvő települését, Dogubayazit-ot: a város a felette magasodó Ishak pasa szerájról nevezetes. Felkaptattunk a csipkés sziklacsúcsok védelmében meghúzódó, gyönyörű komplexumhoz, mely az ország második legnagyobb ilyen jellegű épülete, s melyet a török kormány az UNESCO védelme alá szeretne helyeztetni. Az 1685-84 között épült palota az ottomán kori építészet egyik legszebb példája.

A türkiz színű Van Gölü Törökország legnagyobb tava. Valóban nem túlzás azt állítani, hogy a hatalmas vízfelület valószerűtlen zöldeskék árnyalatokban tündököl. Mint egy hatalmas lazúrszínű ékkő, úgy terpeszkedik a vulkánkitörések által formált medencében. A világ egyik legnagyobb lefolyásnélküli lúgos tava nátrium-karbonátban és sókban gazdag, s csak egyetlen halfaj, egy heringféle él meg benne. Körülötte gyümölcsösök és gabonaföldek húzódnak, míg a háttérben a Cadir Dagi és az Örmény Toros-hegyek tömbjei magasodnak. A tó közepén az apró Akdamar-szigeten egy X. századi örmény kolostor, a Szent Kereszt-templom áll, melynek falait bibliai freskók díszítik. A templom gazdag történelem tanúja.

Először a hettiták, majd az asszírok érdekszférájába tartozó urartui királyság (Kr.e. IX-VI. század) hozott létre itt virágzó civilizációt, akiknek királysírjai Van város szikláin láthatók. Itt terült el ugyanis fővárosuk, Tuspa. A vani citadella falain még Xerxész perzsa király felirata is olvasható. Később örmények telepedtek le a tó körül; a Nagy Örmény Királyság az iráni Urumia-tóig húzódott, s fejlett kultúrájukról a máig fennmaradt vallási épületek tanúskodnak. A régió ezt követően bizánci, majd szeldzsuk befolyás alá került. A tó keleti felén fekvő, kellemes hangulatú Van város a környék minden kultúrájának lenyomatát viseli: az urartuiaktól, a kurd és török emlékekig. A város egyik körforgalmi szigetén hatalmas, giccses macskaszobor terpeszkedik, s a hófehér, felemás szemű anyaállat lábánál kölyke gömbölyödik. A helyiek méltán dicsekednek ritka állatukkal, a vani macska ugyanis Törökország büszkesége: egy látogatása alkalmával még a német kancellár is szeretett volna egy példányt, de a párszáz egyedet számláló állományból ő sem kaphatott. Kuriózuma, hogy imád úszni, így azok a szerencsések, akik láthatják, leginkább a Van-tóban találkozhatnak a fürdőző cicákkal. Mi sajnos egyet sem láttunk, de szerencsére a tó másik érdekességével sem úsztunk szembe: mondják, él itt egy 15 méter hosszú, tüskés hátú szörny, mely valamiféle ősi lény utolsó egyede lehet.

A Van-tó déli partvidékén autóztunk tovább nyugat felé. Először a tóparti Gevash régi iszlám temetőjét ejtettük útba, melynek közepén egy kecses, szépen díszített kümbetben (síremlék) egy Halime Hatun nevű hölgyet helyeztek örök nyugalomra 1358-ban, majd átvágva az Örmény Toros vadregényes lankái között, Bitlis felé igyekeztünk. A hegyvidék csúcsain török tankok vigyázták a nyugalmat ezen az örökké forrongó vidéken, ahol a török-kurd konfliktus mindennapi probléma. Buszunkat is lépten-nyomon összevont szemöldökű, marcona török katonák állították meg, s még a kávéfőzőbe is bekukkantottak, nem rejtegetünk-e ott egy-egy kurd lázadót?

Bitlis – a legenda szerint – Nagy Sándor hadvezére volt, s amikor a makedón hódító elvonult a vidéken, hűséges emberét egy bevehetetlen erőd építésével bízta meg. A lojális katona teljesítette is Sándor parancsát. Amikor a király visszatért, s felszólította a védőket, hogy nyissák meg előtte a kapukat, azok a parancs ellenére zárva maradtak. Végül Alexandrosz dühében megostromolta a várat, de bevenni nem tudta. Haragosan vonult el, amikor Bitlis az uralkodó után lovagolt, s kérdésére azt válaszolta, hogy a király egy bevehetetlen erőd építését rendelte el. Ha azt Nagy Sándor sem tudja bevenni, akkor senki, így ő teljesítette a parancsot. Bitlis vára ma is ott magasodik a település felett, mely ezen kívül egy gyönyörű szeldzsuk kori épülettel, az Ihlasiye medreszével (1216) is büszkélkedik.

A többségében kurdok lakta Diyarbakir nem hivatalosan Török-Kurdisztán fővárosa. Az ősi település a Tigris partján épült, s Amida néven már az ókorban is jelentős volt, majd a középkorban a Selyemút egyik fontos megállója lett. Kora keresztény jelentőségéről a máig fennmaradt, egykor bazilikának épült, de Kr.u. 639-ben mecsetté alakított Ulu dzsámi tanúskodik.  A város további látnivalói közé tartoznak gyönyörű karavánszerájai, 5,5 kilométer hosszú városfala, és a Silvan felé vezető úton a Malabadi-híd (1146). Mégsem nevezném Diyarbakirt a világ egyik legszebb városának, ráadásul, amikor ott jártunk, nagy része fel volt túrva, de keleties, nyüzsgő hangulata utánozhatatlan.

Amikor már úgy éreztük, hogy a keleti hangulatú misztikum világát nem lehet fokozni, akkor tévedtünk a mesék földjére. Kappadókia ugyanis valóban olyan, mintha mesebeli lények országában járnánk: furcsa formájú, vulkanikus aktivitás által létrejött képződmények, úgy nevezett „tündérkémények”, kúp alakú sziklaformátumok, holdbéli táj, és hatalmas, rózsaszín fagylaltos tálra emlékeztető, megkövesedett homokkőhegyek tarkítják mindenütt a vidéket. Kappadókia és a Göreme-völgy a  természet szeszélyes munkálkodása következtében nyerte el hihetetlen és bájos külsejét, s 1985-ben az UNESCO Világörökség természeti és kulturális helyszínei közé került. A troglodyta település (barlanglakó) földalatti-, illetve sziklaodúi már az első keresztények idejétől lakottak voltak, hisz a nehezen megközelíthető táj kiváló búvóhelynek bizonyult. Nem csak otthonaikat alakították ki a könnyen formálható homokkőből, hanem gyönyörű freskókkal díszített templomaikat és sziklaerődjeiket is. Kappadókia sziklavárosait ma már nem lakják, de néhány lakásból szállodát alakítottak ki, és kedvelt látványosságnak számítanak a turisták körében. Ideje volt, hogy felébredjünk mesés álmodozásainkból, és elinduljunk hazafelé, hogy aztán szomorkás, őszi estéken gondolatban visszarepüljünk a mesék és keleti mítoszok földjére, amely újabb és újabb munícióval szolgál a hétköznapok szürke mókuskerekében.

Török-kurd konfliktus

A népesség mintegy 20%-át alkotó, 13 milliónyi kurd Törökország legjelentősebb kisebbsége, akik az ország keleti területein élnek. Etnikailag az iráni népekkel mutatnak rokonságot, s külön nyelvet, a kurdot beszélik. Történelmük során soha nem élveztek önállóságot, de a sévres-i béke (1920. augusztus 10.) felvillantotta számukra az autonómia reményét. De a török határokat véglegesítő lausanne-i békeszerződés (1923. július 24.) aláírásakor a kurd követeléseket nem vették figyelembe, és a területet Törökország, Irak és Szíria között osztották fel. Ezért a kurdok többször is fellázadtak, és a Török Köztársaság szigorú intézkedések megtételére kényszerült. Bezárták a kurd iskolákat, megtiltották a kurd nyelv használatát, a hadsereg pedig büntető hadjáratokat indított a kurdok lakta területeken. 2002 óta a török kormány igyekszik javítani a kurdok helyzetén: ismét engedélyezték a kurd nyelv használatát, s nem zárkóznak el a tárgyalásoktól.

Reklámok

persepolis72 névjegye

utazás, történelem, fotózás - ebben a három szóban elmondhatok mindent, ami fontos, ami leginkább érdekel.
Kategória: Uncategorized
Címke: , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Kelet-Anatólia tájain bejegyzéshez

  1. TéDé szerint:

    Ez egy ragyogó beszámoló, nagyon tetszett!!! 🙂

    • persepolis72 szerint:

      Köszönöm, Dalma. Gondolom, számodra nem írtam túl sok újdonságot, gondolom, ezeken a tájakon már mindenütt jártál. 🙂

      • TéDé szerint:

        Dehogy, nagyon-nagyon sok hely várat még magára, én csak egy szeletét ismertem meg a délkeleti résznek.

  2. Feyyaz szerint:

    Nagyon jó volt! Güzel Doğu-Türkiye!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s