Mítoszok és legendák földjén – Calabria

Az „olasz csizma orra” ősidők óta lakott vidék: megfordultak itt különféle italicus törzsek, görög gyarmatosítók, rómaiak, normannok, majd a XIX. század közepéig a Szicíliai Királysághoz tartozott. Ez a szegény és elmaradott terület azonban csodálatos természeti környezettel, sajátságos hangulattal, és számos, a vidékhez kötődő legendával büszkélkedik.

Elragadtatva szemlélem a napsütötte tájat az apró repülőablakon keresztül. Alattunk a végtelen, kéken csillogó tenger, melyet apró hullámok fodroznak, majd a Lipari-szigetek néhány kicsiny földdarabja következik. Már csak néhány perc, és leszállunk Reggio Calabriában, melyet a keskeny Messinai-szoros választ el Szicíliától. A következő pillanatban azonban vészesen rázkódni kezd a repülőgép: szárnyai úgy verdesnek, akár egy vergődő madár lenne, végül belerepülünk egy légüres térbe, s a következő pillanatban, mintha zuhannánk. Néhányan felsikoltanak. Levegőt sem merek venni, úgy megijedek, csak szorítom a karfát, de pár pillanat múlva már minden rendben. Végre kibontakozik alattunk előbb a szicíliai Messina színes látképe, majd a szoros, s egy éles kanyarral, félelmetes sebességgel pattogva ereszkedünk rá a kifutóra. Remegő lábakkal hagyom el a gépet, de a napsütötte, nyüzsgő Calabria már mosolyog rám.

Olasz vendéglátónk nevetve szabadkozik: ez itt egészen szokásos landolás, hiszen ami a széljárást illeti, a Jón- és Tirrén-tengert elválasztó Szicília igazi választóvonal. Hegyes, völgyes domborzatáról gyakran gurulnak le szeszélyes áramlatok, majd belevegyülnek a tenger felől érkező légmozgásba. Fent a magasban is kiszámíthatatlan szelek kavarognak, melyek váratlanul, kíméletlenül dobálják a repülőket, s ha lassabban ereszkednének le a kifutópályára, elsodorná őket. A változékony széllökések a szorosban közlekedő hajókat is erősen próbára teszik, melyekre emellett a két tenger ellentétes árapályából adódó áramlatok és félelmetes örvények is veszélyt jelenthetnek. Ez a történet már nekem is ismerős.

Homérosz az Odüsszeiában írta meg a szorost őrző két szörny, Scylla és Charybdis történetét. A calabriai parton ugatva üvöltő Scylla egykor gyönyörű tengeri nimfa volt, akibe Glaukos tengeristen beleszeretett, de ő nem viszonozta érzéseit. Az isten tanácsot kért Kirkétől, a boszorkánytól, aki mivel szerelmes volt Glaukosba, féltékenységében megmérgezte a tengert, ahol Scylla fürödni szokott, így amikor a nimfa belemerült a vízbe, ágyékából hat rettentő kutyafej nőtt ki, mindegyikben három szörnyű fogsorral, és hosszan kígyózó polipszerű karokkal, melyekkel elragadta a hajósokat. Charybdis a vele szemközti partokat tartotta rettegésben: ő is nimfa volt egykor, akit Zeusz bosszúból, mert megette Héraklész néhány marháját, szörnnyé változtatott. Olyan örvény lett, amely naponta háromszor szívja be, és zúdítja ki a vizet. Nem lehetett úgy átkelni a Messinai-szoroson, hogy valamelyik szörny ne veszélyeztette volna a hajósok életét.

Néhány óra múlva megérkezünk a festői Scilla városába. A meredeken leomló sziklás partvidék homokos fövenybe fut a település első házai előtt. A parton strandolók százai napoznak, míg felettük az ódon épületek, majd a zöldellő hegyoldal farkas szemet néz a szicíliai földnyelvvel, mely előtt a fodrozódó vízben Charybdis nyeli a hullámokat. A városka közepén sziklás kiszögellés nyúlik a tengerbe, rajta a középkori Ruffo-erőd masszív tömbjével, melynek aljában, egy barlangban élt hajdanán Scylla, a szörny. A sziklától északra húzódó régi városrész neve Chianalea, mely az errefelé sűrűn előforduló kardhal archaikus szinonimájából ered. A kardhal-halászatra azok a furcsa formájú kis halászhajók is utalnak, melyeket több helyen is megfigyelhetünk a környező vizeken: húsz méter magas „antennájukról”, és hasonló hosszúságú orr-nyúlványukról lehet őket felismerni.

E nemes halakat április és szeptember között halásszák a Bíbor-part (Costa Viola) vizein, az úgynevezett „Passerelle” nevű, szokatlan küllemű hajókkal. A halászok először mindig a nőstényt fogják el, hiszen a hím követi foglyul ejtett párját, s ezután már könnyebb elkapni őt is. Ha fordítva történik, és először a hímet ejtik el, a nőstény elúszik, hogy új párt keressen magának.

Átvágunk a zöldellő, dús lombú Aspromonte-hegység kanyargó útján, majd amikor elkezd laposodni a táj, elénk tárul a Jón-tenger partvidéke. A szelíd lankákon citrus ültetvények, olajfaligetek és rózsaszín virágú oleander fák váltják egymást. Ez már az ókori Magna Graecia (Nagy-Görögország) napsütötte vidéke, melyet a Kr.e. IX-VIII. század során hódítottak meg a hellén telepesek. Gazdag, virágzó gyarmatvárosok – Croton, Locri Epizephyrii, Rhegium – nőttek ki a földből rövid idő alatt, s hamarosan a mitológia sokszínű szereplőivel is benépesítették a partvidéket. Egyesek szerint itt terült el Kalypso nimfa birodalma: amikor Odüsszeusz hajótörést szenvedett, az asszony megmentette, majd hét évig vendégül látta társaival együtt, de közben beleszeretett a hősbe, s örök fiatalságot ígért neki, ha vele marad.

Locri városa ma is létezik, de kicsit keletebbre az ókori településtől. A sárgás, okker színű, szegényes épületek egészen más hangulatot tükröznek, mint a Tirrén-tenger partvidékén sorakozó városok. Az utcákat, házakat nézve olyan benyomásom támad, mintha errefelé forgatták volna a Keresztapa című filmet. Nem lepődnék meg, ha egyszer csak a fiatal Don Corleonét pillantanám meg az apró kávézó teraszán ülve. Élő színfalak egy dél-itáliai maffia-film jeleneteihez. A városból kanyargó út visz a közeli Geracéba, a hegytetőn álló, koraközépkori miliőt tükröző kis faluba. A szürkésfehér, ódon templomok közül sokat a korai középkorban emeltek: a história úgy tartja, hogy a városkában mintegy 800 kegyhely állt egykor – kezdve az ókori görög és római, majd bizánci, normann és reneszánsz épületekkel együtt. Természetesen Geracénak is megvannak a maga legendái: az egyik úgy meséli, hogy a X. században a lakók anyatejből készült ricotta sajton vészelték át a szaracénok támadását, míg egy másik San Antonio del Castello csodálatos vízfakasztásáról számol be, mely a kastély melletti barlangban történt.

A XIX. században megjelent olasz szervezett bűnözés – a maffia – calabriai szervezete, melynek eredete ismeretlen, éppúgy a legendák ködébe vész, mint az ismertebb Cosa Nostra, a szicíliai-amerikai maffia története. Az elmaradott területek szegény lakosságának férfi tagjai, akiket a nép is támogatott, szembekerültek a korrupt arisztokráciával, és a kormánnyal, s létrehozták a ’ndranghetát, mint védelmi szervezetet. A szervezet tagjai a Cosa Nostrával ellentétben szigorú, vérségi kapcsolatban állnak egymással, a kapcsolatrendszer pedig keresztapaság és egymás közötti házasság alapján szerveződik. A sejteket a családok alkotják, melyek családfőjükről, vagy szülővárosukról kapják nevüket. A ’ndrangheta működése a legkisebb lopásoktól, zsarolásoktól kezdve egészen a legfelsőbb, politikai szinten történő bűntényekig terjed, s az erős családi kötelékek miatt szinte lehetetlen közéjük beépülni.

Kora este van, mire visszaérünk Reggioba. A szürkés felhőkön keresztül gyönyörűen szűrődnek át a napsugarak, s aranyló fénybe vonják a szicíliai partszakasz egy kis részét. De sajnos hiába is pásztázom figyelmesen a Messinai-szoros feletti levegőt, Reggio egyik leghíresebb látványossága most csak nem akar feltűnni. Azt mondják, hogy gyakran pasztellszínben tündöklő épületek, városrészek jelennek meg a víz és az ég között lebegve, de olyan közel, hogy még az ott élő emberek is láthatók. Ez a ’fata morgana’ káprázata, a délibáb optikai csalódása, mely a calabriai partokról látható, ha a tenger és a széljárás csendes. A legenda szerint I. Roger normann királyt is megbabonázta: Fata Morgana, aki Arthur király testvére, és a mágus Merlin tanítványa volt, rá akarta venni a királyt Szicília elfoglalására, ezért varázsvesszejével oly közelinek jelenítette meg a szigetet, hogy Roger akár meg is érinthette volna, ő azonban nem trükkel akarta megszerezni azt magának.

Calabria legnépesebb települése már az ókorban is jelentős polisnak számított: Kr.e. 720-ban a legelső dél-itáliai kolóniák között alapították a khalkisiak és a messénaiak. A város hajdani dicsőségét őrzi az a két híres ókori bronzszobor, melyeket a Magna Graecia Nemzeti Múzeumban láthatunk: a Riace-ben 1972-ben megtalált két alak harcosokat vagy királyokat ábrázol, és a Kr.e. V-IV. században készülhettek. Reggio másik nevezetessége a csodálatos tengerparti sétány, a Lungomare Falcomata, melyet méltán neveznek Itália legszebb kilométerének. Szebbnél-szebb villák és paloták sorakoznak a pálmákkal és örökzöldekkel beültetett mediterrán korzó mentén, így a Villa Zerbi, a Palazzo Spinelli, vagy a Palazzo Zani, míg a víz felőli oldalon egész éjszaka nyüzsgő szórakozóhelyek sorjáznak. A város stratégiai jelentőségére pedig a hatalmas Aragón-kastély masszív tömbje vigyáz, melynek helyén már a VI. században is erőd állt.

A magas, kiugró szikláról figyelő Pizzo a Santa Eufemia-öböl legnagyobb városa. Hosszú lépcsősoron sétálunk le az eldugott tengerpartra, hogy felkeressük a kis Piedigrotta sziklakápolnát, mely egy apró öböl mellett található. A XVII. században kialakított kegyhely egy halászbárka hajótörésének emlékét őrzi, melynek kapitánya fogadalmat tett Szűz Máriának, ha megmenekülnek, templomot emel ennek tiszteletére. A grottát faragott alakok csoportképei díszítik, s harangja az egykor itt szerencsétlenül járt bárka sajátja volt. Pizzo másik nevezetessége a szikla peremén magasodó Aragón-vár, mely arról híres, hogy 1815-ben itt végezték ki Napóleon egyik tisztjét, Joachim Muratot, aki I. Joachim néven egy darabig Nápoly királya volt. Pizzo népszerűsége a legkorábbi időktől töretlen: Cicero legkedvesebb üdülőhelye volt, s a legenda szerint nem csak Odüsszeusz, hanem Szent Péter is megpihent a városban, útban Róma felé.

Odüsszeusz – aki Kirkétől (ma Circeo-fok) az Eufemia-öböl érintésével dél felé hajózott – legközelebb a Capo Vaticano meseszép, vadregényes partvidékén kötött ki. Az apró öblökkel, élesen kiugró és meredeken leomló sziklakiszögellésekkel, és számtalan barlanggal tagolt tengerpart neve jóshelyre utal. A Vaticano jelentése, ’a prófécia helye’. Az ókorban ugyanis itt kötöttek ki a halászok, hogy a barlangok valamelyikében megbújó orákulumtól előrejelzést kérjenek: vajon szerencsésen átkelhetnek-e a Messinai-szoroson, elkerülve Scyllát és Charybdist, vagy inkább el se induljanak? Az apró falvakkal, kisebb városkákkal tarkított tengerpartot a világ egyik legszebb vidékének tartják, melyet valószínűleg csak a polip-, muréna-, tengeri és fűrészes sügér halászok ismernek, hiszen a tömegturizmus eddig még nem fedezte fel a partvidéket.

Talán az egész Tirrén-tengerpart legromantikusabb városa Tropea, ahová délután érkezünk meg. A sziklapárkányon elhelyezkedő települést tágas hagymaföldek ölelik körül, hiszen a térség híres exportcikke a könnyű, édeskés lilahagyma, melyet számos helyi különlegességeket árusító üzletben fürtökben vásárolhatunk. A szűk utcácskákon, keskeny sikátorokon és bájos kis tereken késő éjszakáig hömpölyög a tömeg: helyiek és turisták ezrei élvezik a hely különleges atmoszféráját. A sziklaperem szélén kialakított panorámateraszról lélegzetelállító kép tárul a szemem elé: lent a homokos tengerparton, mely mintegy félszigetet alkotva benyúlik a mélykék vízbe, egy újabb hatalmas szikla magasodik, aminek tetejére ódon szentélyt építettek. Bal felől hatalmas betonívekkel megerősítve a város tekint le a tengerre, s a régi épületek szinte egybeolvadnak az alapként szolgáló sziklákkal.

Rövid andalgás után a naplemente visszahúz a teraszra, s miközben magam elé képzelem a városalapító Héraklészt, megértem, miért esett választása a tengerpart eme ékszerére. A mondák hőse, Hispániából visszatérvén szeretett bele ebbe a vidékbe, melyet ’Istenek partjának’ nevezett el, s várost alapított Héra tiszteletére. A drámai színeket öltő alkonyi horizonton kibontakozik előttem Odüsszeusz Bolygó Szikláinak egyike, a magányos tengeri vulkán, a Stromboli, mely színpompás éjszakai kitöréseivel a benne gyönyörködőket a mítoszok hőskorába repíti vissza.

Az ógörög nyelv továbbélése

Néhány calabriai falu ma is őrzi ősi múltját, mely az ógörög kolonizációban gyökerezik: Bova Superiore, Bova Marina, Roccaforte del Greco, Condofuri, Bagaladi, Polizzi, Gallicianò és Mélito di Porto Salvo lakói mindmáig görögül beszélnek. Dialektusukat az UNESCO a veszélyeztetett nyelvek között tartja számon, ami azért jelentős, mivel elzártságuk miatt az ógörög egy rendkívül tiszta formáját tudták megőrizni. A grico (griko, vagy greco-calabro) nyelvet beszélő calabriaiak Bovesia régió nehezen megközelíthető hegyes vidékein élnek, mégis a nyelvjárást komolyan veszélyezteti a modern életforma mindenhová begyűrűző gyakorlata.

Reklámok

persepolis72 névjegye

utazás, történelem, fotózás - ebben a három szóban elmondhatok mindent, ami fontos, ami leginkább érdekel.
Kategória: Uncategorized
Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s